Horváth Sándorné (Lovász Márta)

Üzenet: Lajos Bácsi anyai részrõl a nagybátyám, aki által 1967. nyarán Somogyból Budapestre kerültem. Családtagként éltem náluk. Része volt abban, hogy férjemmel megismerkedtünk. Egy hét végén ketten voltunk otthon. Szombaton hazaszaladt - miközben én fõztem - és az Õ temperamentumára jellemzõen azt mondta: \"zárd el a gázt, megyünk!\" és természetesen mentünk. A budafoki ifjúság kirándult Tóth Imre bácsi telkére, ahova elmentünk. Mi ekkor láttuk elõször egymást -akkor- leendõ férjemmel.
Hálás vagyok azért, hogy Lajos bácsi élete végéig kísérte az életemet és jelentõsebb eseményeiben részt vett.
Hálás vagyok Istennek, hogy többször beszélgethettem vele betegségében is. Köszönöm, hogy láthattam milyen erõs a hite és tudhatom, hogy Õ már az örökkévaló hazában van.
Külön hálás vagyok azért, hogy a \"határmesgyén\" ott lehettem és érezhettem, hogy a békesség lengi körül.
LAJOS BÁCSI, sokat tanultam Tõled, és nagy örökség, amit ránk, ittmaradottakra itt hagytál! Emléked áldott!

\"Közel van az Úr a megtört szívûekhez!\"